Élj úgy, mint az erdő..." - Jeles napi programsorozat 2009-2010

A Göncöl Alapítvány Közművelődési Csoportja „Élj úgy, mint az Erdő…” címmel környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos programsorozatot hirdet meg elsősorban általános iskolás gyerekek részvételével. A programsorozatot két évre tervezzük, azaz minden programot két alkalommal, jeles napokhoz kapcsolódóan valósítunk meg 2009-2010 között. Célunk, hogy a fiatal társadalom megismerje a környezetvédelmi gondokat, környezetbarát technológiákat, termékeket, ezáltal életmódjukat, környezetüket egészségesebbé, környezetbarátabbá formálja. A programsorozaton való részvétel az iskolai csoportok számára ingyenes! Jelentkezni ill. további információ a belső oldal kitöltését követően az alábbi elérhetőségeken lehet: Göncöl Alapítvány 2600 Vác, Ilona utca 3. Tel./Fax.: 06-27-512-034; 512-040 E-mail: kmcs@goncol.hu www.goncol.hu A programok megvalósításának helyszíne: Göncöl Ház – 2600 Vác, Ilona utca 3. Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül

A Víz világnapja: 2010. március 19. (péntek)

A vizek rejtelmeit bemutató foglalkozás, mely során megtekintjük a Váci Ártéri Tanösvényt is. A környezetvédelmi bemutató után gyékénycsónakot készítünk és úsztatunk.

A Föld napja: 2010. április 22. (csütörtök)

E jeles nap során a látogató csoportok a” Földanya ékességei” múzeumi kiállítást tekinthetik meg szakvezetéssel, melyet egy félnapos Vác környéki kirándulás követ. A kirándulás és a kiállítás a minket körülölelő természet élettelen részeinek sérülékenységére hívja fel a figyelmet.

Anyák napja: 2010. április 30. (péntek)

Ajándékkészítés természetes alapanyagokból, megismerve a felhasznált anyagok eredetét. (Kiscsoportos ill. egyéni foglalkozás)

Méhek napja Magyarországon: 2010. május 7. (péntek)

Előadás a méhekről, méhészetről, egy régi magyar „mesterségről. Mai korunk igen kevés ismerettel rendelkezik az igazi mézkészítők múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Ezt a hiány szeretnénk pótolni mézkóstolással egybekötve.

Madarak és Fák Napja: 2010. május 10. (hétfő)

A diákok ismereteket gyűjthetnek az édesvízi élővilág egyik meghatározó élőhely-együtteséről. A Váci Ártéri Tanösvényen élőhelyükön figyelhetik meg az élőlényeket és azokat a természeti törvényeket, melyek az életüket irányítják és befolyásolják. A program során kiemelten foglalkozunk a helyi madárvilággal, madárodúkat helyezünk ki, illetve ellenőrizzük a már kihelyezett odúk állapotát.

Környezetvédelmi Világnap: 2010. június 4. (péntek)

Gyakorlati foglalkozás általános iskolás korosztály részére. A tanulók megismerkedhetnek a szelektív hulladékgyűjtéssel, az újrahasznosítás és az újrahasználat jelentőségével valamint ötleteket kapnak egy környezettudatosabb életmódhoz.

Környezeti nevelési bemutató: 2010. szeptember 17. (péntek)

A környékbeli tanítók és tanárok számára környezet- és természetvédelmi (bemutatóhelyek és feladatlapok, kiadványok) bemutatót szervezünk, mellyel célunk, hogy megismerjék a természetkímélőbb életmódokat, és környezetbarát technológiákat.

Takarítási Világnap: 2010. szeptember 18. (szombat)

A Váci Ártéri Tanösvény és környezetének megtisztítása

Autómentes Világnap: 2010. szeptember 24. (péntek)

Játékos foglalkozás és ismeretszerzés a környezetkímélő közlekedésről. Vetítéses bemutató során a diákok szembesülhetnek a jelenleg használt környezetromboló közlekedési módok által okozott problémákkal. Honos fák ültetésével zárul a program.

Állatok Világnapja: 2010. október 8. (péntek)

Figyelemfelkeltő vetítéses, játékos foglalkozás, mely a háznál és a vadon élő állatok sérülékenységét, védelmét helyezi a középpontba.

A Természeti Katasztrófák Világnapja: 2010. október 15. (péntek)

Vetítéses előadás a természeti katasztrófákról, a lehetséges okokról, hosszabb távú következményekről. Mit tehetek én a megelőzés érdekében? Ötletadó beszélgetés az egyéni lehetőségekről. A program ökológiai játékokkal zárul.

Jelentkezési lap 2010-re az alábbi linkről letölthető:






Warning: gethostbyaddr() [function.gethostbyaddr]: Address is not a valid IPv4 or IPv6 address in /home/albireoh/public_html/goncol.hu/kozos/ip.php on line 21