BEMUTATÓ GYÓGYNÖVÉNYKERT

A Göncöl Ház Oktatóközpont kertjében kialakított bemutatóhelyen a legfontosabb hazai vadon termő és termesztett gyógynövényekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Egyik vezetett programunkon a hatásuk mellett elmondjuk, melyik vadon termő gyógynövény gyűjthető, illetve melyek a mérgező fajok. A látogató csoportok számára gyógynövényes programokat is szervezünk, melynek során a gyakorlatban mutatjuk be felhasználásukat: teaként, fűszerként, illetve festőnövényként.

KOMPOSZTTELEP

A Göncöl Ház Oktatóközpontban 8 éve folyik szelektív hulladékgyűjtés. A szerves, komposztálható anyagokat a kertben létrehozott komposzttelepre rakjuk. Ezt úgy alakítottuk ki, hogy a helyes komposztálási technológiákat be tudjuk mutatni a látogatók számára, így az oktatási és szemléletformálási célt is szolgálja. Az érthetőség kedvéért táblákat is kihelyeztünk. A Bemutató gyógynövénykert és a Komposzttelep a Göncöl Ház felújítása miatt jelenleg nem működik.

ENERGIAPONT

A Göncöl Ház Oktatóközpont felújítása során számos környezetkímélő technológiákat alkalmaztunk. Ezeket a rendszereket úgy helyeztük el, hogy a látogató csoportoknak és egyéb érdeklődőknek be tudjuk mutatni, hiszen ezek a korszerű és környezetkímélő technológiák még kevéssé ismertek Magyarországon. A szemléltetés megkönnyítéséhez táblákat helyeztünk el mellettük.






Warning: gethostbyaddr() [function.gethostbyaddr]: Address is not a valid IPv4 or IPv6 address in /home/albireoh/public_html/goncol.hu/kozos/ip.php on line 21